Vörös róka

Vulpex képe

Vörös rókaKevés olyan vadállatunk van, mely annyira népszerű lenne, mint a róka - ennek ellenére csak nagyon kevesen ismerik igazából ezt az állatot, sok a tévhit velük kapcsolatban. Az emberek körében vegyes, és sok esetben szélsőséges a megítélésük, sokan vagy nagyon kedvelik, vagy nagyon gyűlölik őket. Abban viszont valószínűleg mindenki egyetért, hogy nem mindennapi állatok, gyönyörűek, intelligensek, vadak és titokzatosak... ezek a vörös rókák, az alábbi cikkből pedig kicsit jobban is megismerhetjük őket.

Elterjedési terület

A vörös róka bolygónk egyik legelterjedtebb szárazföldi ragadozó állata. Ezt a "sikert" kiváló alkalmazkodóképességének, túlélési stratégiájának és nem utolsó sorban szaporaságának köszönheti.

Csaknem teljes Európában és Ázsiában, Észak-Amerikában, Afrika északi partvidékén, és Ausztráliában is megtalálható. A szélsőséges éghajlati övezeteket, és a tengerszint felett 3000 méternél magasabban fekvő területeket leszámítva gyakorlatilag bárhol képes megélni. Élőhelye változatos, mely lehet akár fás-erdős, akár dombos vagy sík terület. Még az ember közvetlen közelében, falvakban, városokban is megtelepedett.

A vörös róka elterjedési területei

Ahol megfelelőek a körülmények számára, és nincsenek természetes ellenségei, gyorsan elszaporodhat, és nagyon nehéz akár csak szinten tartani is a létszámukat.

A rókák kiváló alkalmazkodóképességére jellemző, hogy miután az üregi nyulak számának visszaszorításának céljából a XIX. században mesterségesen betelepítették Ausztráliába őket, rövid idő alatt ott is nagymértékben elszaporodtak, és az igen értékes és ritka őshonos állatvilágot (mely nem volt felkészülve az új "jövevény" elleni védekezésre) kezdték pusztítani, ezáltal nagymértékben felborítva az ausztrál megafauna kényes ökológiai egyensúlyát. Jelenleg körülbelül hétmillió vörösróka él Ausztráliában, az északi területeket leszámítva mindenhol elterjedt. Minden elérhető módszerrel próbálják kiírtani őket, eddig nem sok sikerrel.

A klíma felmelegedésének köszönhetően életterük lassan, de fokozatosan terjed az északi sarkvidéki területek felé is. Azokon a területeken, ahol eddig a hideg klíma miatt csak a sarkirókák tudtak megélni, lassan megjelennek a vörösrókák is, kiszorítva, elüldözve a náluk kisebb és gyengébb, őshonos sarkirókákat.

Rendszertan

Egy igazi magyar róka (Európai vörösróka)A vörös róka, mint faj (Vulpes Vulpes) a Kutyafélék (Canidae) családjába, azon belül is a Rókák (Vulpini) nemzetségébe tartozik, számos más róka fajjal együtt. A vörös rókának több, mint ötven alfaját tartják nyilván, amelyek a különböző, egymástól távoli területeken élő róka csoportok egymástól független fejlődése során jöttek létre. Bár a különböző alfajok életmódja, táplálkozása, biológiai és egyéb jellemzői nagyrészt megegyeznek és általánosak, azért vannak apró eltérések köztük. Általában véve azt lehet mondani, hogy az északkeleti területekről délnyugat felé haladva a vörös rókák mérete és fizikuma egyre kisebb és gyengébb, színük egyre kevésbé élénk vörös színű. A különböző alfajba tartozó rókák pedig külsejükben, megjelenésükben is többé-kevésbé eltérnek egymástól, nincs köztük két teljesen egyforma. Európa szerte, így nálunk Magyarországon is, az európai vörös róka (Vulpes Vulpes Vulpes) nevű alfaj él (őshonos).

EzüstrókaA vörös rókának más, a vöröstől eltérő színváltozatai is léteznek (fehér, szürke, keresztes), de ezek nem önálló alfajok; vagy egy ritka mutáció (pl. ezüstróka), vagy tudatos tenyésztés (pl. márványróka) következtében jöhetnek létre. A különböző színváltozatoknak a szőrmeiparban van jelentősége, ugyanis nagy számban tenyésztik őket a szőrméjükért. Vadon csak nagyon kevés fordul elő belőlük.

Külső jegyek

Egy felnőtt, kifejlett európai vörös róka testhossza általában 100 és 130 centiméter közt változik, ebből a farok 35-40 centiméter, magassága 35-38 centiméter. Testtömege általában 6 és 10 kg között van. Bár testfelépítése rendkívül vékony és karcsú, sűrű és tömött bundája miatt jóval testesebbnek látszik. Alakja közismert és jellegzetes, közepes termetű kutyára hasonlít, lábai rövidek. Bundája alapszíne vöröses-rozsdabarna; az állat alsó része, farka vége, toroktájéka, ajka és pofája alsó része szürkésfehér, mancsa, füle és orra fekete színű. (Előfordulhat ettől többé-kevésbé eltérő alapszín és mintázat is.) Szeme narancssárga (a kölyköké kék), a macskáéhoz hasonlatos ovális pupillával. A kanok általában véve nagyobbak, erősebb felépítésűek, mint a szukák; utóbbiak pofája kissé kerekdedebb, mint a kanoké, de ez sem általános.

Vörös róka hátsó lábnyoma, összehasonlítva a kutyáéval és a házimacskáéval

Táplálkozás

Táplálkozását tekintve, ahogyan a rókák általában, a vörös róka sem válogatós. Mindenre vadászik, amit el tud kapni: a fiatal őzgidáktól kezdve az apró bogarakig. Legszívesebben mégis az apró rágcsálókat, egereket, pockokat kedveli, amelyek változatos étrendjének közel felét teszik ki. Étrendjében fontos szerepet kapnak a zöldségek, gyümölcsök is, az évszaknak megfelelően. Emellett dögevő is, és szívesen megeszi a madarak fészkeiből kifosztott tojásokat. A városok, falvak közelében élő rókák sokszor "kukáznak", fogyasztják az ember által kidobott ételmaradékokat, itt ez jelenti táplálékuk legjelentősebb részét: nyers és feldolgozott hús és zöldségmaradékok, beleértve a feldolgozott emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek (tésztafélék, tejtermékek) maradékait is. Az emberek háziállatait (baromfi, házinyúl) is megdézsmálhatja, de ez inkább csak a róka kölyöknevelési időszakában jellemző, és megfelelő tartási körülményekkel kiküszöbölhető.

Opportunista ragadozó, táplálkozási szokásait az életterén megtalálható táplálékforrásoknak megfelelően alakítja ki. Azokat a táplálékokat részesíti előnyben, amelyek a legkönnyebben elérhetőek, megszerezhetőek számára.

Többek közt ennek a változatos étrendnek köszönhetően képesek nagyon sok helyen megélni, az adott környezet élővilágához alkalmazkodni.

Vörös róka étrendje

Érzékszervek és adottságok

A vörös rókának minden adottsága megvan a sikeres túléléshez.

Érzékszervei nagyszerűen alkalmazkodtak az éjszakai ragadozó életmódhoz. Hallása kiváló: Nagy, hegyes, radarszerű füleivel a préda vagy a közeledő veszély legapróbb neszeit, és a rágcsálók által kiadott igen magas frekvenciájú hangokat is képes meghallani. Szaglása szintén kitűnő, hiszen orrában közel 200 millió szaglóreceptor található. Nem csak érzékeli, de szét is tudja választani egymástól a különböző szagokat és hangokat, így például a környezet háttérzajai, vagy más szagok nem zavarják a zsákmány keresése közben.

A rókák pofáján és mellső lábain megtalálható bajusz szintén nagyon fontos szerepet tölt be, segítségével képesek tájékozódni a sötétben és kikerülni az akadályokat. A pofán található bajusz-szőrszálak, melyek közül a leghosszabb 11 cm is lehet, olyan érzékenyek, hogy még a leggyengébb légmozgást is érzékelik vele.

A rókák szeme is az éjszakai életmódhoz alkalmazkodott. A macskáéhoz hasonlóan pupillájuk ovális, ezért jobban képes összezáródni, mint más kutyaféléké, így mindenféle fényviszonyok mellett tudnak vadászni, valamint a kicsi, talaj közeli rágcsálókat, egyéb állatokat jobban észrevenni. A szemükben fényvisszaverő réteg található (ezért "világít" a sötétben a szemük), így jól látnak a sötétben is. Mint más kutyaféle, a rókák is erősen színtévesztőek, közellátóak, kevésbé látják a tárgyak részleteit, és csak a mozgó dolgokat képesek jól érzékelni. Szerencsére látásuk ezen hiányosságait többnyire képes kompenzálni a többi érzékszervük, a vadászó vagy párját kereső róka leginkább a hallására és a szaglására támaszkodik.

Ritka látvány: róka a fánA rókák kiváló egyensúly-érzékkel rendelkeznek, így még a fák lombján, ágain is biztonságban közlekednek. (A rókáknak ugyanis nem okoz gondot fára mászni, bár ez csak ritkán figyelhető meg. Ilyenkor karmaiknak is jó hasznát veszik, csakúgy, mint a vadászatban.) Karmaik kismértékben visszahúzhatók, nagyon csendesen tudnak járni. Rövid, de erős lábaik vannak, melyekkel gyorsan futnak, és gyors sebesség és irányváltásra képesek. Hátsó lábaik hosszabbak, melyekkel magasra és nagyot tudnak ugrani. Az egerekre, kisrágcsálókra vadászó róka jellegzetes ugrásokkal veti magát zsákmányára, és félelmetes pontossággal képes messzebbről is eltalálni azt, nem csak a megfelelő távolságot, de a beesési szöget is figyelembe véve. Fürgeségüket, nagy mozgékonyságukat ("hiperaktivitásukat") kis testsúlyuknak és kiváló reflexeiknek is köszönhetik. Egy róka akár 50 km/h óra sebességgel is tud futni, és álló helyzetből, nekifutás nélkül 2 méter magasra is fel tud ugrani.

A kisrágcsálókra vadászó róka jellegzetes ugrásokkal veti magát zsákmányáraA rókák farka nem csak egyensúlyuk megtartásában segít, hanem egyfajta "kormányként" is használják ugrás közben. Ezen kívül fontos szerephez jut a rókák kommunikációjában, testbeszédében is. Hideg évszakban, pihenés közben összegömbölyödve, farkukat maguk elé kunkorítva "takaróként" használják azt, hogy segítse megtartani testük melegét.

Viselkedés

A rókát sokan ravasznak tartják, hiszen páratlan leleményességgel képes kijátszani az embert, vagy meglépni üldözői elől. Sokan gondolják úgy, hogy az emberhez hasonlóan a rókák is az intelligenciájukkal próbálják némiképp kompenzálni a testi hiányosságaikból fakadó hátrányaikat. Ennek azonban némiképp ellentmond az, hogy a rókák többször belesétálnak ugyanazokba az ember által felállított csapdákba, vagy többször visszatérnek oda, ahol korábban veszély fenyegette őket, holott emlékezőtehetségük sem rossz. Nehéz tehát megmondani, hogy a szó valódi értelmében vett intelligenciáról, vagy pusztán ösztönről, "tehetségről" van szó, vagy kicsit mindkettőről, ahol az ösztön néha győz az intelligencia felett, vagy csupán arról, hogy saját magunkhoz akarjuk hasonlítani a rókákat ilyen tekintetben. Mindenesetre ez a képesség is túlélési stratégiájuk fontos részét képezi.

A kutyákhoz hasonlóan szagmemóriájuk, asszociációs képességük kiváló. Viselkedésüket erős hiperaktivitás, félénkség és kíváncsiság jellemzi. Amikor nem pihennek, folyamatosan mozgásban vannak, vagy élénken figyelik környezetüket. Félénk, ugyanakkor kíváncsi és kitartó állatok. Figyelmüket azonban csak rövid ideig tudja lekötni egy adott dolog, könnyen átterelődik másra. Velük született ösztöneik az életrevalóságot, praktikumot szolgálják, ezek az ösztönös viselkedésminták valamennyi rókánál egyformán, velük született módon vannak jelen: a vadászatukban, a táplálékkeresésben és raktározásban, kotoréképítésben, társas viselkedésükben, stb jelennek meg. A macskákhoz hasonlóan fontos náluk a testápolás, a bundájuk tisztán tartása. "Szagos" állatok, ezen tulajdonságuk fontos szerepet kap társas viselkedésükben, de ellenségeik elrettentésére is be tudják vetni bűzmirigyeiket.

Az ösztönök mellett azonban fontos szerepet kap az a folyamat is, amikor szüleiktől vesznek át és tanulnak meg dolgokat. Ilyen például a vadászat is. A szüleitől elszakított "árva" róka sosem lesz olyan ügyes és sikeres vadász, mint vad társai és nem lesz képes megfeleően beilleszkedni sem közéjük.

Életmód és szaporodás

A rókák nappal és éjjel egyaránt aktívak lehetnek, de az ember nagyarányú elterjedésével és a zsákmányállatok (rágcsálók) éjszakai életmódját követve többnyire ők is éjszaka aktívak. A nappal nagy részét általában föld alatt vájt üregekben, az ún. kotorékban (rókavár) töltik. Előfordul, hogy fák odvaiba is beköltöznek. Nem szívesen ásnak maguknak saját kotorékot, inkább a nem használt, elhagyott kotorékokat, rejtekhelyeket részesítik előnyben. Előfordulhat, hogy a borzok által ásott és még lakott kotorékba is beköltöznek, ahol többnyire békésen képesek együttélni a borzokkal, bár a dolog véres harccal is végződhet, és előfordulhat, hogy elpusztítják (megeszik) a másik faj kölykeit. A városi rókák pedig kifejezetten leleményesek ebből a szempontból, akár a kertekbe behúzódva, akár máshol sok helyet találhatnak, ahol biztonságban és elrejtve érezhetik magukat, a legváratlanabb helyekre is beköltözhetnek. Lakhelye megválasztásánál tehát a róka nem válogatós, de nagy körültekintéssel választja meg, figyelembe véve a talaj minőségét, és bármilyen fenyegetettség vagy zavaró tényező hatására gyorsan odébbáll.

A rókák tehát tipikusan éjszakai állatok, és sötétedés után bújnak csak elő, de az ember által kevésbé háborgatott területeken, és kifejezetten a szaporodási, kölyöknevelési időszakban (tél, tavasz) gyakran találkozhatunk velük nappal is.

A vörös róka (és a rókák úgy általában) a szaporodási, kölyöknevelési időszakot leszámítva többnyire magányos életmódot folytatnak. Erősen territoriális állatok, ami azt jelenti, hogy életterük rendszerint egy adott területre (territórium) korlátozódik. Ennek mérete rendkívül változó, függ a területük földrajzi adottságaitól, a rajta előforduló táplálék mennyiségétől, a rókák sűrűségétől. A természetben élő rókáknál a territórium mérete legtöbb esetben néhány négyzetkilométer, de nagy, élelemben szegény területeken ennek többszöröse is lehet, míg városi rókáknál jóval kisebb. Saját területüket vizeletükkel, ürülékükkel és a lábaikon lévő szagmirigyeikkel jelölik meg, jelenlétüket hangjelzéssel is tudatják, és erősen védik más, rivális rókáktól.

A rókák egy évben csak egyszer szaporodnak, ez az időszak az ún. koslatás, nálunk tél közepére (január, február) tehető. A kan rókák ilyenkor hatalmas területeket járnak be szukák után kutatva, és hangok (vonítás), illetve szagok (melyet a farkuk alatt található ún. "ibolyamirigy" áraszt) segítségével találják meg egymást. A párzás többnyire február közepén történik, majd a szuka 50-52 nap vemhesség után általában 4-7 kölyköt hoz világra (ez a szám ettől kevesebb, de akár 12 is lehet).

KisrókákA rókák rendkívül odaadó szülők. A szuka még a kölykök világrajövetele előtt, gondosan választja meg azt a kotorékot, ami a "rókacsalád" lakhelye lesz, hasi szőrzetét pedig kitépi, és ebből készít egyfajta vackot a kölyköknek, hogy könnyebben tudja melegen tartani őket. A kölykök nevelésében, táplálásában és védelmében mindkét szülő részt vesz, sőt az is előfordul, hogy ha a szülők elpusztulnak, akkor a kölyköket egy rokon, vagy idegen róka neveli tovább. A kisrókák szeme 14 napos korukban nyílik ki először. Szemük eleinte kék színű, bundájuk pedig egyszínű szürke. Kezdetben lassan, majd az idő múlásával egyre gyorsabban fejlődnek. Egyre több táplálékra van szükségük, amit a szülők egyre keservesebben, nehezebben tudnak megszerezni, ezért ilyenkor a kisrágcsálók helyett többnyire nagyobb testű állatokra (pl. nyúl) vadásznak, és szintén emiatt ebben az időszakban fordul elő legtöbbször, hogy félelmüket legyőzve, az ember közelébe is merészkedve, annak állatait (baromfi, házinyúl stb.) is elorozzák. A rókakölykök másfél hónapos korukban merészkednek ki először a szabadba, hogy megismerjék a világot, sokat játszadoznak, kíváncsiak. Fokozatosan térnek át a szilárd táplálékra, anyjuk pedig lépésről-lépésre tanítja meg nekik a vadászat tudományát. Nyár végére már önállóan tudnak vadászni. Késő őszre a rókacsalád felbomlik, a kölykök már elég érettek ahhoz, hogy elváljanak szüleiktől, és új területeket keresve, saját életet kezdjenek. A szülők sem maradnak tovább együtt, folytatják magányos életüket, egészen a következő szaporodási időszakig.

(Egyes angliai városi rókáknál megfigyelték, hogy a rókacsalád ősszel nem bomlik fel, a szuka kölykök felnőve is szüleikkel maradnak és segítenek a következő alom felnevelésében. Kisebb "rókafalkák" alakulnak ki ekkor, amelyben a farkasoknál, kutyáknál is ismert hierarchia (alfa kan és szuka, béta segítő szuka) is kialakul - bár a család tagjai továbbra is magányosan vadásznak, de közös területen. Egyes megfigyelések arról számoltak be, hogy egy rókacsalád így két almot is képes felnevelni egy éven belül. Mindezek azonban egyáltalán nem általánosak és gyakoriak, csupán érdekesség.)

Bár egy róka fogságban akár 10-12 évig is élhet, a vadon élők csupán általában 1-3 évig élnek, sok közülük azonban még kölyökkorában elpusztul. A kis átlagéletkor ezeknél az állatoknál a rosszabb életkörülményeknek, betegségeknek, természetes ellenségeiknek (ilyen Magyarországon általában nincs) és az ember tevékenységének (vadászat, a zsákmányállatok számának csökkentése) köszönhető.

Források, további ismertetők, ajánlott irodalom

Kategóriák: