Búcsúzunk Aziltól

Azil

A róka, aki fagyizott

Igen, én voltam a róka aki fagyizni ment, és ugyanúgy élvezte a vaniliát és csokit, mint bármelyik gyerek. Én voltam az, akit láthattál rendezvényeken es megsimogathattál, mert én engedtem, és én voltam az, aki embertársam vállán néztem le rátok emberekre nevetve és élettel telve.

Sokatok láthattatok már, sokatokra emlékszem innen-onnan, a jó falatokra, amit megosztottatok velem, és a mosolyra vagy meglepetésre, mikor megláttátok vörös bundám és fehér farkam végét.

„Nézd ott a róka!” - kiálltottatok jöttömre és már-már térdre borultatok nagyságom előtt, én pedig nevettem örömömben! Sok mindenre emlékszem is, hisz sok mindent láttam – láttam mikor még szinte semmi sem állott itt, és láttam, ahogy a nagy üres barna föld rügyezni kezdett, és otthont nyüjtott megannyi fivéremnek és nővéremnek.

Azilként kereszteltek, és én voltam egyik megálmodója a rezervátumnak, hogy a rókák szabad népe élhessen egy eséllyel, mit oly sok ember elvesz tőlük, de itt végre kis békét nyerhettek. Én voltam az, ki összekötötte a rókák népét a tiétekkel, aki kapcsolat volt és szóvivő - és ti szerettetek, ahogyan azt más senki sosem. Sokat köszönhetek nektek, angyalok - barátok, és hálás vagyok értetek és így nem is távozhatok hosszú utamra egy búcsú nélkül, mit úgy gondolom mind megérdemeltek.

Azil

Mi is ez a nagy út amiről itt beszélek?

Az én nagy utam eljött – már más régióban lustálkodom a napsütésben és más mezőkön vadászok – ott, ahol örök béke van és nyugalom. Az én időm lejárt – talán kicsit túl hamar, de mi rókák már csak ilyenek vagyunk; kiszámíthatatlanok és a magunk kósza útjait járjuk mindig. De ne aggódj, hisz nem fáj, és én már boldog vagyok ott, ahol vagyok és ugyanúgy nevetek, mint ahogy emlékszel rám.

Sok jót vittem magammal – sok jó emberrel megismerkedhettem és egy percet sem bánok, mit ezen a fura menhely nevű helyen tölthettem.

Kissé fájó szívvel hagylak hátra bennetek, hisz ki fog benneteket tanítani a vadon szavára és a rókák szabad népére nélkülem? De emlékeitekben örökkön élni fogok, és nem hagyom elfeledni a mosolyomat, hisz azt szeretném, hogy erre emlékezzetek belőlem.

Azil

Embertársamnak pedig, Zolinak rengeteget köszönhetek és üzenem neki, hogy nem felejtem el, várni fogok rá és én vezetem majd az örök béke földjere, ahogy annak idején ő tette lehetővé nekem, hogy élhessek itt veletek.

Köszönöm nektek.

Kategóriák

Hozzászólások

Profile picture for user Vulpex

Minden elismerésem, szép búcsúztatót írtál, Kamal.

Sajnálom, hogy Azil róka már nincs köztünk. Bár ő nem volt annyira nyitott felénk, mint Cleo, csak ha gondozója is a közvetlen közelében volt (de akkor bármire kapható volt, nyugodtan tűrte a gyerekseregletet is). Igazi minta, celebróka volt, egyéniség. De sok szép emlék kötődik hozzá, hiszen sokszor láthattuk őt közelről is! Mindig emlékezni fogok a tekintetére, összetéveszthetetlen volt az élénksárga szeme messziről is.

Dehát a rókák sajnos ilyenek, mint írtad, születnek, élnek és meghalnak, de a rókalét örök.