Orsóférges betegségek

Profile picture for user Marcellus

Itt két a kutyaféléket veszélyeztető belső élősködőről: a toxocariasis nevű orsóférges betegségről és az ún. szívférgességről szeretnék szót ejteni.

Toxocariasis

Az állatok többféle módon is megfertőződhetnek ezzel a kórral. Az élősködő petéi az ürülékkel, illetve bizonyos esetekben hányadékkal kerülnek ki a szervezetből. Ezeket aztán véletlenül elfogyaszthatja egy másik róka, kutya. (A kifejelett féreg 10-15 cm hosszú és legtöbbször megfigyelhető az állat ürülékében.) A rókák esetében többnyire valamely köztes hordozó, pl egér, pocok is közre játszik, amely bundáján vagy szervezetében hordozza a petéket. A betegséggel sokszor a már a születés után nem sokkal megfertőzheti a kölyköket, mivel ilyenkor az anya állat bundájára rátapadt ún. alvó lárvák aktivizálódnak és azokat könnyedén elfogyaszthatják a szopás közben a kölykök.

Ezen féreg esetén is fennáll a veszély, hogy véletlen folytán átkerüljenek az emberi szervezetbe. Ebből a szempontból a legveszélyeztetettebb csoportot a kisgyerekek jelentik, mivel ők mindent a szájukba vesznek, ami a kezükbe akad. Ezért fontos, hogy a gyerekeket minél hamarább rászoktassuk a rendszeres és alapos kézmosás gyakorlatára.

A toxocariasis fertőzés noha súlyos szövődményeket tud okozni az emberi testben, a legtöbb esetben az immunrendszer maga is meg tudja oldalni a problémát. A szervezet azért tud hatékonyan fellépnia betolakodók ellen, mivel az élősködők emberben nem tudják elérni a teljesen kifejlett állapotot. Szükség esetén gyógyszeres kezeléssel is igénybe vehető.

A toxocariasis elleni védelmet tartalmazza az állatorovosoknál beadott féreghajtó, tehát a fentiek elkerülése végett elegendő rendszeresen kezeltetnünk kedvencünket.

Szívférgesség

Ezt a betegséget nem egy orsóféregfaj okozza, hanem több különböző. A betegség nevét onnan kapta, hogy az élősködők a gazdaállat szívében, illetve tüdejében telepszenek meg, és ott igen súlyos (kezeletlenül legtöbbször halálos) károsodásokat okoznak.

A Dirofilaria immitis nevű faj megtalálható Afrika, Ázsia, Dél-Amerika, az USA és Dél-Európa területén, de teljes mértékben hiányzik például a brit szigetekről. Előfordulása a mocsaras, meleg, nedves helyekhez köthető, ahol a szúnyogok terjesztik. Emberben könnyűszerrel kezelhető.

Egy másik faj, amit megszeretnék említeni az Angiostrongylus vasorum. Ez az élősködő előfordul Észak- és Dél-Amerika és Európa legtöbb részén, ez esetbe beleértve Dél-Angliát is. Ezen betegség elég nehezen kezelhető a kutyafélékben.

Kategóriák