Csilicsali Csalavári Csalavér

Profile picture for user mudibarát

Író: Móra Ferenc

Oldalszám:178

Illusztrátor: Reich Károly

„Eredetileg egyszerűen rókának hívták őkelmét. Ám róka korában annyi rossz fát tett a tűzre, hogy ismerte már mindenki, mint a rossz pénzt. Megváltoztatta hát a nevét: Csilicsali Csalavári Csalavér lett. Az úrias új név mögött persze ugyanaz a furfangos, minden hájjal megkent csínytevő rejtőzik. Róla és igen tisztelt családjáról, Csalavérné asszonyságról, Cselefendi úrról, Csalarózsi kisasszonyról meg a többiekről szól Móra Ferenc mindig újra olvasható mulatságos meseregénye.”

Regény általános jellemzése

Móra Ferenc eme regényében figyelhetjük meg igazán, hogyan ábrázolták a róka alakját a népmesékben. Mind hangulata, mind történetvezetése a magyar klasszikus népmesék világába repíti az olvasót. Külön élményt nyújtanak Reich Károly rajzai, amelyek a cselekmény szerves részévé válnak az olvasás során. Diafilmes animáció is készült a regény alapján.

Saját vélemény

Bár ifjúsági regény kategóriába sorolják, én elég brutálisnak találom a művet. Amellett, hogy természetesen a róka ravaszságát hangsúlyozza, sokszor gonosz, sőt néha ellenszenves karakterként ábrázolja a család tagjait. Mint rókabarát ezt találtam a mű egyetlen nem tetsző pontjának. Ennek ellenére nagyon humoros és szórakoztató olvasmány.

Nem tudom, ezt a cikket eddig hogy nem vettem észre, pedig nem vagyok új az oldalon...

Gyerekkoromban olvastam (nem olyan sokszor), aztán pár éve megtaláltam a MEK-en. Nagyon tetszett, és ezelőtt nem hiszem, hogy túl sok "állatos ifjúsági regény" létezett, akár nemzetközi viszonylatban is.

Nekem is pont ugyanez tűnt fel, hogy a rókák néha túl gonoszak, szinte fejezetenként megölnek egy állatot (szerencsére nincs részletezve), de kiskoromban ezt egyáltalán nem vettem észre... meg általában azok lesznek a róka áldozatai, akik a természetben is. Egyszer megpróbáltam képregényt rajzolni belőle, de egy oldal után úgy döntöttem, hogy nekem ez túl macerás. :-) Kár, hogy a diafilmek (2-t találtam a neten) nem nyilvánosak, szívesen megnézném. A MEK-en a rajzok sincsenek fenn...

A cikkben lévő diaképhez tartozó fejezet viccesen kiforgatja a "róka és a farkas" mesét, mert ebben Csalavér maga lógatja a vízbe a farkát, és el is veszti. :-D Az is tetszik a történetben, hogy sokszor túljár a többiek eszén, de neki is vannak sikertelen ötletei. (Ezen kívül most csak egy jut az eszembe, de biztosan volt több is) Szerintem a Reineke mondákból is merített Móra, főleg a könyv II. részében.

A legjobb jelenetek:

- "A tollas róka" című fejezet (tipikus rajzfilmpoénok, a rajzfilmek korát megelőzően :-D megnézném illusztrálva)

- Amikor Csalavér mama hangyákat fog a fiának egy őzlábgomba segítségével (csak mert gombarajongó is vagyok)

- Cs. megborotválja a vadmacska bárót :-D

Ja igen, a könyv vége felé van egy olyan jelenet, aminél azt hittem, hogy a főszereplők a mennyországba kerültek, tehát (annyi áldozat után) nekik is annyi... de aztán nincs jelentősége ennek a jelenetnek.