Tavaszi "kisrókázás" és "kisborzozás" a Noésokkal

Profile picture for user Vulpex

A múlt héten - nem mellesleg a III. Boxer Majális kapcsán - ismét ellátogattunk a Noé Állatotthonba, ahol sikerült lencsevégre kapnunk a Rókarezervátum új lakóit.

Az elmúlt időszakban az állatotthon védenceinek száma folyamatosan növekedett, és ez alól a rókarezervátum sem volt kivétel: számos új lakó került be ide is, így a Noésok kénytelenek voltak telt házat hirdetni a rezervátum esetében.

Természetesen számunkra látogatásunk fénypontját az a három kis rókakölyök jelentette, akik néhány hete kerültek be az otthonba, és nagyjából egy hetes koruktól önkéntesek nevelgették őket: http://www.netboard.hu/viewref.php?post=12510105

A fényképezés mellett most arra is lehetőségünk volt, hogy megsimogathassuk az új jövevényeket. A kisborzok rendkívül barátságosnak bizonyultak e tekintetben, kifejezetten élvezték azt, hogy ölbe vettük, és ott dögönyöztük őket. A kisrókákra ez abszolút nem volt jellemző, ők végig betartották a másfél méter távolságot, kifejezetten tartózkodónak, sőt félénknek bizonyultak, de azért róluk is készítettünk néhány fényképet.

Kópéról, és a többi régebbi "nagy rókáról" nincsenek híreink, ők sem mutattak túl nagy aktivitást. Miután a rezervátum területén belül ástak maguknak egy kotorékot, ahonnan aztán semmivel sem lehetett volna előcsalogatni őket, nem volt alkalmunk látni őket. Bízunk benne, hogy azért jól vannak.

Természetesen "kirándulásunk" nem csak a rókákról és borzokról szólt, hiszen rengeteg más állat is található az állatotthonban, akik szintén nem kerülték el figyelmünket.

Egy élmény volt, igaz, ki is fáradtunk rendesen, de jól éreztük magunkat.